Mitől várjuk, hogy szépek legyünk?

HVG 26. számába készült velem interjú a külső-belső szépségápolásról és megőrzésről, olyan fantasztikus és elismert beauty szakemberek mellett, mint Feller Adrienne és Varga Erika. Nagyon izgalmas anyag lett a szépség és a lélek kapcsolatáról, azonban úgy gondoltam, mivel annyi információ van még benne, amit megosztanék, tíz napon keresztül publikálom Dobos Emese, a HVG újságírójának egy-egy hozzám intézett kérdését, a MONOLÓG programhoz kapcsolódóan.

És az, hogy mitől várjuk, hogy szépek legyünk? (külső-belső)

Azon lehet a legnagyobbat csúszni, ha a velünk kapcsolatos dolgokat mástól tesszük függővé. Mindenki saját magáért felelős, egyéni szinten, így van ez a szépséggel is. Hiába várjuk mástól a változást, az kizárólag bennünk van, mi tehetünk érte. A szépség sokkal mélyebben gyökerezik, mint a neszesszerünk alján megbúvó alapozó. A szívünk mélyéig hatol, és minden áldott reggel megkérdezi, hogy szeretjük-e azt az embert, akit a tükörben látunk? Ez lehetőség arra, hogy minden ébredés után eldönthetjük, hogy magunkat választjuk, vagy sem.
Ahogy említettem már, a kozmetikumok és más csodaszerek sem az életünket javítják meg, hanem eszközök, amiket, ha célzottan és jól választunk ki, segítenek. A MONOLÓG programot a külső-belső szépségtudatosításra építettem. A saját bőrömön tapasztaltam meg mindent, amiről szól. Ezeknek a megéléseknek köszönhetem, hogy megtaláltam a hivatásom, így kicsit sem bánom. Leginkább nőkkel foglalkozom, nekik segítek abban, hogy megláthassák saját potenciáljukat, hogy önmagukon keresztül vezet az út, és ehhez minden, amire szükségük van, bennük rejlik. Felfedezhetik saját szépségüket, egyéniségüket, erejüket, fényüket, és a legfontosabb: hogy elsajátíthatják az élni akarás művészetét.
Valódi külső szépségről csak ezután beszélhetünk, hiszen a dekorkozmetikumok és kencék innentől már nem a szépség utáni vágyakozást jelentik, hanem épp ellenkezőleg: azért használjuk, hogy tápláljuk magunkat és kiemeljük mindazt, amivel megáldottak.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: